A hazai kuponos piac 1 év után

 2011.09.30. 17:08

A mai bejegyzésben a teljesség igénye nélkül, ám igen pontos becslésekkel alátámasztva áttekintjük, hogyan alakult a hazai kuponos piac helyzete a kialakulását követő egy évben. Mely kuponoldalak törtek a magyar piac élére, mekkora ezen oldalak nézettsége, közösségi oldalakon való elterjedése

Az alábbi táblázattal azt szemléltetem, hogy az adott kuponos oldal hányadik legnézettebb magyar weboldal, hozzávetőlegesen mennyi egyedi látogatója van nap mint nap, valamint mennyien követik facebookon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Láthatjuk, hogy a piacot két nagy oldal, a kuponvilag.hu és a bonuszbrigad.hu dominálja, míg az egyutt.hu a tsoonami.hu és az akcion.hu szépen kapaszkodnak felfele. A sereghajtók között találhatóak az olyan oldalak, mint a kedvezmenyvilag.hu vagy a piggy.hu. Kérdés, hogy a sereghajtók meg tudnak-e újulni, vagy idővel kilépnek a piacról (becsődölnek).

 

Érdekes még, hogy a facebook követők száma milyen módon aránylik a napi egyedi látogatók számával. Míg a két nagy oldal a közösségi portálon is a legnépszerűbb, addig észrevehetjük, hogy például az igen előkelő helyen lévő, és gyorsan növekvő akcion.hu csupán 1050 lájkkal rendelkezik. Mindebből az következik, hogy fontos a közösségi oldalakon való aktív megjelenés, illetve a követők számának a gyarapítása, azonban az üzlet nem ezen áll vagy bukik.

 

Ha a magyar kuponos piacról beszélünk, meg kell említenünk a kupongyűjtő, úgynevezett aggregátor oldalakat, melyek a kuponos oldalak kuponjait szedik egy csokorba és egy helyen kínálják őket.

 

Ezen oldalak nézettsége egyelőre jóval alacsonyabb, mint a vezető kuponos oldalaké, azonban igen hasznos oldalak, és a piacon csupán körülbelül fél éve vannak jelen, fél év lemaradással bírnak tehát a kuponos oldalakkal szemben. Ilyen gyűjtőoldalak a qponverzum.hu (a legnézettebb kupongyűjtő oldal, 12 000 facebook követővel)  macsak.hu (1500 Facebook követő), happyfaces.hu (7000 lájk), valamint a kedvezmenykereso.hu (amely például csupán egy hónapja van jelen, viszont egész sok kellemes funkcióval próbálja elcsábítani a látogatókat, eddig 750 lájkot gyűjtött).

 

Kíváncsian várom véleményeteket a hazai kuponpiac jelenével, jövőjével kapcsolatban!

Címkék: piac 1 év kupon kupongyűjtő

A bejegyzés trackback címe:

https://kuponblog.blog.hu/api/trackback/id/tr93268104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

D. Winchester 2011.10.10. 11:36:37

Azt esetleg tudod, hogy a bónuszbrigád vagy a kuponvilág volt előbb?

vecseilaszlo · http://vecseilaszlo.blog.hu/ 2011.10.13. 22:25:25

Szia! Én úgy tudom, hogy a Kuponmania.hu is a vezető kuponos oldalak között van - viszont nincs rajta a listádon.
Vagy rosszul tudom?
trends.google.com/websites?q=kuponmania.hu%2C+bonuszbrigad.hu%2C+kuponvilag.hu%2C+egyutt.hu%2C+tsoonami.hu&geo=HU&date=ytd&sort=0

D. Winchester 2011.10.14. 10:42:15

igen a kuponmania.hu-ról én is jókat olvastam. Most hogy írtál róla meg is néztem a weboldalt. Hát azt kell mondanom, hogy nagyon szép, letisztult.
Rengeteg ajánlatuk is van és találni köztük igen jókat is.
Facebook-on is nagy bázissal rendelkeznek.

Gondolom a blogger is észre fogja venni, hogy ez kimaradt a felsorolásból és korrigálni fogja...

kuponblog · http://kuponblog.blog.hu/ 2011.10.16. 00:32:53

Sziasztok
A kuponmania-nak utánajárunk, és felkerül a kielemezendő oldalak közé, megígérem! :)
süti beállítások módosítása